Megjelent!!

Annak aki már tud róla, és annak aki még nem, egyforma örömmel jelenthetem be: a 2004. őszi első szárnypróbálgatás (A kosárlabda királyai) után most immár második alkalommal jelent meg könyvem közös kedvencünkkel, az NBA-vel kapcsolatban!

A "Kosárlabda Atlantától Washingtonig" c. munka elődjétől eltérően nem egy-egy legendás kosaras, vagy aktív félisten bemutatására helyezi a hangsúlyt, hanem a 30 NBA-alakulat históriáját veszi górcső alá a kezdetektől egészen 2005 szeptemberéig. Olyan NBA-fanoknak készült, akik a lehető legtöbbet szeretnék megtudni kedvenc csapatuk múltjáról, eredményeiről, legendás kosarasairól, vezetőiről, edzőiről, egy szóval mindenről, ami a klubok történetében fontos, lényeges.

"A stílus maga az ember" mondta valaki egyszer nagyon bölcsen. Nos, ez a könyv ismét erőteljesen magán viseli a stílusomat, vagyis akinek tetszett a már említett "előzmény", az ez utóbbi írást is szívesen olvassa majd, akinek nem, az ismét csalódni fog. Újabb agyszüleményemet próbáltam megint olyan ismeretanyaggal feltölteni az általam szórakoztatónak és olvasmányosnak gondolt mondatfüzérek leple alatt, amely még a legelvakultabb fanatikusok, élő lexikonnak számító szakértők számára is tud majd újat mondani.

Minden csapatot azonos alcímek alá rendeztem. A klub főbb eredményei és rekorderei után következik a "Klubhistória" rovat, ami 2004-ig mutatja be az adott franchise történetét.

A "Visszapillantó 2004-2005" önmagáért beszél, pár év múlva jó lesz majd elővenni, ha az elmúlt idény történései kezdenek feledésbe merülni.

A "Kulcsfigura"-szekció igazi vegyestálnak készült. Némelyik csapatnál aktív kosarast, kevesebbnél visszavonult bálványt találhattok ott, mutatóba becsúszik 1-1 tulajdonos és vezetőedző is. Kiválasztásuk nem hasraütéses alapon történt, úgy gondoltam, hogy Nekik volt vagy lesz kulcsszerepük csapatuk történelmében.

Könyvem büszkeségének tartom a 30 "Kisokos"-rovatot, itt "mindent bele" alapon mindenki ezernyi érdekességet, statisztikát, jó sztorit olvashat kedvenc csapatáról.

Az "Álomcsapatok" összeállítása némely alakulat esetében komoly fejtörést okozott, de mindenhol azt az ötöst állítottam össze, ami szerény véleményem szerint a klub legerősebbje. Válogatásom itt erősen szubjektív, lehet vele vitatkozni...

Hogy juthattok hozzá???

A könyv bolti ára 5990 ft, itt ennél olcsóbban is megkaphatjátok. Ehhez nem kell mást tennetek, mint 4990 ft-ot rózsaszín csekken befizetni, feladni a legközelebbi postán. A csekken a pénz címzettjeként jelöljetek meg Engem (Báthory László), kézbesítési címként pedig a 2120 Dunakeszi, Barátság u. 12/A fsz. 24. címet. Amint megérkezik a pénz, küldöm a könyvet, igény szerint akár dedikálva. Majd elfelejtettem: a sikeres postázáshoz a pénzes csekken feladóként tüntessétek fel a neveteket és a pontos lakcímeteket (irányítószámmal), e nélkül ugyanis nem tudom, hova kell a könyvet küldeni. Ha írtok a scorer@freemail.hu címre, vagy felhívjátok a 06-70-572-0921-et, akkor lehetőségetek lesz a megrendelés pontosítására, konkretizálására - amennyiben szükséges. Ha valamelyikőtök budapestiként vagy székesfehérváriként szeretné a gyűjteményét az új könyvemmel gazdagítani, előzetes megbeszélés alapján optimális esetben Tőlem is átveheti személyesen. Aki nem bízik meg bennem eléggé, annak vészmegoldásként javaslom az eredeti áron bármelyik nagyobb könyvesboltot az országban...

Báthory László

Hogy ne szaporítsam tovább a szót, beollózok az emlegett mű kéziratából 2 csapatnyi szövegrészletet, ime:

Detroit Pistons
Seattle Supersonics